2013. december 27., péntek

Vidéki sanzon

Sokféle érvelés született már arról, hogy a falusi vagy a városi élet bír-e több pozitívummal. Az ilyen témájú vitákban általában a városlakók fölényes kritikája és a vidékiek heves tiltakozása váltakozik. Legtöbbször két olyan oldal találkozik, amely sohasem tapasztalta meg hosszabb távon a másik életmódját, nagyon kisarkítva tehát: pesti konzervzabálók vs. falusi faszagyerekek. Nem érzem úgy, hogy ebben a vitában magamra kellene vállalnom a döntőbíró szerepét, egy viszont biztos: én, aki már lassan 10 éve rendszeresen nevezhetne az Év Bőröndhúzkodója címre (már ha létezne ilyen), mindegyik világban otthonosan mozgok. Disznóöléskor sült disznóvért reggelizek, Budapesten pedig megteszi a konzervmájas is. Leegyszerűsítve tehát, a kérdés végződhetne egyszerű döntetlennel is. A városi lehetőségek sokasága minden szempontból megelőzi a falusiakat, viszont a falun tapasztalható életérzést egyáltalán nem lehet felfedezni a városi közegben. 15 éves korom óta ingajáratban élek, hétköznapokon városi forgatagban, hétvégén, ünnepek alatt pedig vidéki otthonomban, a védett szülői házban. Az otthon töltött napokat azonban csak akkor tudtam igazán értékelni, miután megtapasztaltam, hogy milyen "majdnem otthon lenni" a kollégiumban, vagy az albérletben. Mindig büszkén mondtam, és mondom ma is, hogy falusi vagyok, rábakecöli. A városi lakhelyeket mindig csak átmeneti szállásnak tekintettem, és visszavágyódtam kicsiny falumba. Abba a faluba, ami sokaknak csak vidék. Feltették már nekem páran "kedvenc" kérdéseim egyikét:
- Budapesten laksz, vagy vidéki vagy?
- Vidékre utazol?
- Mész haza vidékre?
- Onnan vidékről jöttök?
Ezt értsem úgy, hogy van a nagybetűs Budapest és a nagybetűs Vidék, amely egy amőbaszerű, képlékeny képződményként veszi körbe fővárosunkat? Ezt a kérdést egyszer és mindenkorra minden nem budapesti nevében kikérem magamnak! Néha még sajnálni is szoktam ezeket a szegény pesti népeket. Szörnyű lehet nekik, hogy a hely, amit otthonuknak neveznek egy nagyvárosban van. Egy városban, ahol leélik egész életüket és megélik mindazt, ami különböző életszakaszaikhoz köthető. Ezzel szemben egy egyszerű példán megfigyelhető a Vidék változatossága. Én rábakecöli vagyok, Kapuváron születtem, győri gimnazista voltam, Sopronban tanultam autót vezetni, Szombathelyen szoktam vásárolni szüleimmel, Budapesten vagyok egyetemista, Celldömölkre járok uszodába, a vonattal pedig mindig Répcelakig utazom, kivéve, ha leszállok már Csornán, a nővéremnél. Most pesti barátaink fejüket kapkodva biztosan megállapítanák: mennyiféle Vidék! Habár nem tudok elintézni mindent egyszerűen, egy metróvonalon, a környék minden városában otthon vagyok kicsit.
De vajon milyen az én saját, nagybetűs Vidékem?
Kis folyókkal, erdőkkel, szántóföldekkel övezett, nyugodt, néha kihaltnak tűnő, olykor meg élettel teli település. Kutya- és macskabarát övezet, ahol még a főutca is alkalmas a zavartalan napozásra, és ahol a legnagyobb hangzavart a déli harangszó (na meg a Kárpátia dallamokra áruló kenyeres autó) okozza.
Olyan Vidék ez, ahol egy ártatlan délutáni séta során legalább hárman érdeklődnek hogyléted felől, a sétád úti céljáról, vagy éppen arról, hogy nem láttad-e az illető kutyáját. Ha pedig egy jó kis biciklitúrához támad kedved, csak a makacs nyugati szelek állhatják utadat.
Olyan Vidék ez, ahol leállnak a fűnyírók, megpihennek a fakanalak, és a bolti kiszolgálás is megtorpan egy percre, ha soron kívül harangoznak: aggódva sietnek az emberek az utcára, vajon ki távozhatott el a kis közösségből.
Ez egy olyan Vidék, ahol nyugodtan felnézhetsz az égre éjszaka, az összes csillagképet felfedezheted, nem áll utadba fény, por és szmog.
Ez az a Vidék, ahol még a karácsony is szebb, mint máshol. Mindig az az érzésem támad, ha nem lennének a kecöli éjféli misék, még az ünnep is elmaradna. Hiszen nincs annál jobb érzés, mint amikor karácsonyi dalokat énekelve, barátságosan, szemeidből  apró szeretetcsóvát kibocsátva nézel össze azokkal az ismerős arcokkal, akiket születésedtől fogva ismersz, s akikkel évről évre együtt részesülsz karácsony ünnepi mámorából.
Ez egy olyan Vidék, amiért érdemes kitörni a bőrönd kerekét, lekésni a vonatot, heti 5 órát utazással tölteni, és utanként minimum két nyugdíjas néni családjáról szóló eposzt meghallgatni, vagy akár a nyári, 40 fokos kánikulában 3 órát várakozni. Ez egy ilyen Vidék.



1 megjegyzés:

  1. Budapesti barátaimnak üzenem: tudom, hogy ti nem vagytok ilyenek, bocsi az általánosításért! :)

    VálaszTörlés